A Budapest-Városmajor-i Jézus Szíve Plébánia fenntartásában két cserkészcsapat dolgozik testvéri kapcsolatban. Az 1922-ben alapított 205. Zrínyi Miklós Cserkészcsapat a fiúké, míg az 1989-ben megszületett 1926. Szent Erzsébet Cserkészcsapat a lányoké.
(A fenti csoportkép a 2020-as nyári csapatmisénken készült)
(Gelley Áron írása a Városmajori Híradó XXIX. évf. 2. számából)
Kedves Majoriak!
Természetesen a korlátozások fokozatos feloldása a cserkészek életét is könnyítette, egyre több lehetőség nyílt az elmúlt időszakban a találkozásra. A digitális oktatás május 10-ével véget ért az iskolákban. Ahogy a diákság jelenléte a tanintézményekben, úgy indult újra a cserkészet vérkeringése is: megkezdődhettek a jelenléti őrsgyűlések. Bár eleinte csak szabadtéren, de mégis heti rendszerességgel, nem egy monitor előtt, hanem személyesen találkozhattunk. Szerencsére vezetőink többsége is olthatóvá vált, így az újrakezdéssel kapcsolatos fertőzés kockázatát is minimalizálni lehetett.
Az elmúlt időszak nehéz döntését hozta meg a cserkészkerület vezetősége (az I. cserkészkerület a budai régió cserkészcsapatait fogja össze – a szerk.): az idén nyárra tervezett Kerületi Nagytábort (KNT) elhalasztották a 2022 nyarára. A jó hír azonban, hogy a járvány alakulása és az enyhítések következtében lehetőség lesz ezt a nehéz évet mégis megkoronázni egy csapattáborral. Erről majd nyár végén bővebben beszámolunk.
Történt azonban a félévben egy mindnyájunkat büszkeséggel eltöltő esemény, amiről feltétlen szeretnénk beszámolni a Városmajori Híradó nyilvánosságának. 2021. március 15-én a csapatunk programjait ma is aktív jelenlétével segítő, egykori csapatparancsnokunkat a „Magyar Cserkészszövetség rendszerváltoztatást követő újjáalakulásában, illetve a cserkészvezető-képzés kialakításában vállalt szerepe, valamint a cserkészet múltjának feltárása és bemutatása érdekében végzett tevékenységének elismeréseként” Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesítette. Nem más ő, mint dr. Grynaeus András, a Baár–Madas Református Gimnázium történelem tanára, csapatunk egyik újjáalakítója, cserkésztisztje, akit a majoriak közül is sokan csak Hp-nak (Hosszú Puskának) ismernek.
Halmi Erzsébet (a lánycsapat korábbi csapatparancsnoka, akit a majoriak férjével, Opor Karesszel, mint a Plébániai tábor főszervezőjét ismerhetik) így ír Hp-ról:
„Hosszú Puska mindig is az állandóságot, a stabilitást és a megbízhatóságot jelentette számomra. Ahonnan el lehet menni, mert tudja az ember, hogy bármikor visszatérhet majd. Ő az, aki kezdettől fogva tudta, hogy szükség van cserkészetre a Városmajorban és azt is, hogy pontosan milyenre. Kitartóan küzdött érte, hogy olyan legyen, amilyennek szerinte lennie kell. Azzal együtt, hogy sok részletkérdésben nem értettem vele egyet, mindig is biztos lehettem benne, hogy jó kezekben vagyunk. Lehet kicsit lázadozni, mert megtartanak a keretek minket. És ez a keret: Hp.”
Kedves Hp!
Annyi embernek szereztél, oly sok örömöt, megannyi felejthetetlen pillanatot! Engedd meg, hogy most néhány szóval, ezen a szófelhőn keresztül köszönjük meg, hogy része vagy az életünknek, és megköszönjük azt a rengeteg munkát, amit a csapatunk életébe fektettél, és fektetsz a mai napig!
A csapat összes tagja nevében:
Gelley Áron
Október elején találkoztak a már felnőtt korú cserkészek, a mesterek. Akkor egy éjszakai túrán (inkább sétán) vettünk részt, ami jól esett a hűvös éjszakában. Akkor eldöntöttük, hogy télre kell a vitamin, s ezért káposztát fogunk savanyítani.
Itt van az ősz, itt van újra – s a mestercserkészek készültek a télre. Maguknak s családjuknak káposztát savanyítani gyűltek össze november 3-án a csapatotthonban. A gyalult káposzta, a babérlevél, a kömény, a bors, a karikázott répa is ott volt, s egy fél órányi előkészület után nekikezdtünk: igazi torna volt, erőt belevíve gyűrtük a káposztát, hogy a rostok megtörjenek, és kezdjen levet engedni… amihez a só is hozzájárult.
Közben folyt a szó, s az eredményes munka végén koccintottunk a jól sikerült eredmény felett. S miről folyt a szó? A káposztasavanyítás kémiájáról, a népszokásokról, tervezzünk-e közös disznóölést, milyen hosszú a nyakkendőnk… 🙂
Hazatérésünkkor kinek-kinek egy-egy adag erjedésnek induló káposzta volt a kezében 😉 Jó mulatság, mestermunka volt!
Péntek délután a csapat elindult Szentendrére, ahol 2 öregotthont látogattak meg. Pont akkor érkeztek, mikor bejelentették, hogy az Érett Kalász idősek otthonát és a Krajlik Tóbiás öregotthont egybe akarták olvasztani. A nagy zűrzavart és veszekedést, szerencsére az egyik ápoló, Dede leállította és békességben tudták eltölteni az estét a vacsorával. Majd ezután a szokásos kávézás következett, viszont a kávék íze nem volt a megszokott, ezért hát a látogató gyerekek segítségével meg tudták állapítani, melyik a jó kávé. Természetesen az esti rutin sem maradhatott el, mikor az öregek szokásos pénteki tévéműsoraikat nézhették. Másnap reggel, szombaton a kedves látogatók arra ébredtek, hogy az öregek nem akarnak kikelni pihe-puha ágyikójukból, ezért kénytelenek voltak ők lehurcolni az időseket reggelizni. Ezután a szokásos reggeli séta következett a piacra. Miután megvették a jobbnál jobb piaci termékeket, az idősek, látogatóikkal együtt visszatértek otthonukban. Az öregek egyre csak arról kezdtek el beszélni, hogy a mai fiatalok, csak a telefonukat nyomkodják és ettől lesznek majd nagyon buták. A látogatók persze nem értettek egyet ezzel, ezért egy vetélkedőn vettek részt a fiatalok, hogy megmutassák tudásukat. Miután bebizonyították, hogy mennyire okosak, azután az erejüket is meg kellett mutatniuk, ezért éjszakába nyúló hadi játékot rendelt el az otthon igazgatója. Vasárnap reggel az a hír jött, hogy a minisztérium elrendeli, hogy az időseket a legközelebbi hozzátartozójukhoz kell küldeni. A szomorú hír hallatán a csapat még elbúcsúzik szeretett otthonuktól és a várostól. A város bejárása után hazatérnek.
(Kasza Edit)
Szombat reggel esős, ködös időben indult a buszunk a Majorból. A busz valami szőlőtermő, tengerparti vidékig vitt, ahol átszálltunk kalózhajónkra, amivel hosszas, fárasztó, de esőmentes evezéssel eljutottunk Tortugára, ahol már várt minket Jack, Calypso és Getti. Kis pihenő után, a kalózhajó legénysége összemérte tudását és a jobbnál jobb játékok alatt rumos teát iszogatva múlatta idejét. Az időjárás miatt a kajütbe szorultunk, ami nem volt túl nagy, de épp elfértünk. Bár a jókedv és a harsány hangok ereje majdnem szétrepesztette a deszkákat, nem süllyedt el a hajó. Este a kikötőben találtunk egy kis templomot és részt vettünk egy szentmisén, hogy lelkünk ne kárhozzon el a nagy fosztogatások közepette. Estére olyan jó hangulat kerekedett, hogy egyesek táncra is perdültek más kalózokat utánozva, és arcfelismerő memóriánk is frissítve lett. Az éjszakai pihenés után, már hajnalban fent voltak egyes kalózok – kik nem múlatták ki magukat eléggé este. Finom reggeli után újrahasznosított anyagokból gyártott a legénység maketteket egy-egy álombeli kalózhajó megépítéséhez. A szuper tengeralattjárókkal felszerelt, fedélzet-felmosó polippal ellátott hajók tervei mindenkit elkápráztattak. Közben kiderült, hogy a közelben egy kincs is van a föld alatt valahol, így annak felkutatására sietett a nép. A térkép igazat mondott, a kincs meglett, így megnyugodva, (élményekkel)gazdagon térhetett haza mindenki családjához. A fosztogatásnak egy időre vége.
