Évkezdő vezetői hétvége – 2016.09.09-11

Képek (Toncsi)  Képek (Hp)

Egy friss őrsvezetőnk beszámolóját olvashatjátok, aki most volt életében először ilyen hétvégén:

Nekem ez volt az első Tulok hétvégém, és nagyon élveztem. Fura volt elsőre, hogy csak csupa vezető volt ott, de a végére megszoktam az új környezetet. Az elején, még nem annyira voltam felszabadult, meg még kerestem a helyem. Szerintem azért, mert ez mindenkinek új helyzet volt, de főleg nekünk Vincével [Csanády Vince, a másik friss őrsvezetőnk – a szerk.] és még inkább nekem, mert Vince már volt táborban vezetőként meg ilyenek.

Nagyon tetszett a LEGO- s ima, még mindig emlékszem, hogy mit írtam az építőkockára. De még ezelőtt volt a kajakészítés és a kajálás; nekem nagyon vicces volt, meg sokat nevettünk a többiekkel. Finom ételeket csináltunk, bár én már az előétellel jóllaktam. 🙂 Másnap egy nagyon hosszú megbeszélés volt, amihez én leggyakrabban nem igazán tudtam hozzászólni, mert még semmilyen tapasztalatom nincs/nem volt a témákkal kapcsolatban. Egyedül a saját őrstársaimról tudtam egy (kis) véleményt alkotni, mert őket ismerem. Az éves program megbeszélése rajilag elég kemény volt, mármint nagyon para, hogy ennyi mindenhez kell igazodni. De nagyon jó volt, hogy mindig úgy csináltuk, hogy mindenki ráérjen. Aztán fürödtünk egyet, ami nagyon jól esett. És aztán volt a nagy naptáregyeztetés. Na itt volt az, hogy a rajparancsnokok (nálunk Virág, mert Noémi elment) megbeszélték, hogy mi, hogy s mint, de én egyáltalán nem tudtam hozzászólni, csak hallgattam, hogy mi miért nem jó, meg ilyenek 😀 De aztán ennek is vége lett, megoldódott majdnem minden. Este fimet néztünk, ami király volt, bár a szavazás nem volt csalásmentes :))) Másnap megint tavaztunk, hambiztunk és jöttünk haza. Majd egy hosszas csotthon takarítás után hazamentünk. A takarítást nagyon élveztem, mert szólt a zene, meg olyan helyeket is láttam, ahol előtte még soha nem fordultam meg. Ja és elfelejtettem említeni a lelki programot Laci atyával, a fürdés után. Nagyon jó volt, hogy direkt aktuális témákat hozott,pl. évtervezés meg nyár meg hasonló témákban. A misén az tetszett nagyon, hogy csak mi voltunk ott. (És a zene is jó volt.)
Az egész hétvégén összességében nagyon tetszett, hogy sok szabadidőnk volt, le lehetett pl menni este a strandra. Meg a zenés keltés is király volt [Tudom! 😉 – a szerk.] , meg hogy nem kellett görcsösen betartani a programot.
Szóval én nagyon élveztem, és biztos, a többit is élvezni fogom! 🙂
És nagyon köszi a szervezést!

Nényei Rózsa őv.

ui.: A hármas vécéért külön köszi 🙂
ui2 – a szerk..: Kitartást és sok örömet kívánunk Róza őrsvezetői munkájához!